Ön volt 2012-ben az első vásárló a webáruházunkban. Ki korán kell, aranyat lel - tartja a közmondás. Hogyan telt az óév búcsúztatója, hogy már ilyen korán vásárlás mellett döntött? Interjú az év első vásárlójával.
Kedves Judit!
Ön volt 2012-ben az első vásárló a webáruházunkban. Ki korán kell, aranyat lel - tartja a közmondás. Hogyan telt az óév búcsúztatója, hogy már ilyen korán vásárlás mellett döntött?
Nagy család vagyunk, összesen öt gyermekkel, akik közül a legkisebb - s egyben az első közös - még csak alig 4 hónapos múlt, ezért csendes szilveszterünk volt. Baráti társaság volt nálunk, a nagyobb gyerekek is beköszöntek, majd éjfél után gyönyörködtünk egy kicsit a sok impozáns tűzijátékban, s aludni tértünk... a kisbabának ugyanis nincsen szilveszter, ő így is úgy is reggel 7-kor kel! :)
Reformélelmiszereket választott a bevásárló kosarába. Ezek szerint tudatosan próbál a konyhában alkotni. Hogyan alakult ez az életében?
Fiatalabb koromban egy jóhírű természetgyógyász doktor rendelőjében candidiazist állapítottak meg, a második gyermekem születésekor pedig terhességi diabeteszem volt, így számomra szinte "létszükséglet" a reform táplálkozás. Szerencsére kozmopolita neveltetést kaptam, nem idegenkedem tehát a sokaknak szokatlan, új ízek kipróbálásától sem!
Magának vagy családjának is főz?
Természetesen a családomat is igyekszem - több kevesebb sikerrel - az egészséges táplálkozás irányába fordítani. Eddig még sosem panaszkodtak a főztömre! :)
Mit a legkedvesebb étel, ami közel áll Önhöz?
Padlizsános-paradicsomkarikás-mozzarellás rakottas.
A receptet is megosztom, végtelenül egyszerű, kezdő háziasszonyok is neki láthatnak bátran!
A padlizsánt elejétől és hátuljától "megfosztva" kb. ujjnyi vastag szeletekre vágom, majd kicsit besózva pihenni hagyom.
Franciás panírban - tehát morzsa nélkül, s szigorúan zabpehelylisztben - megforgatom, majd hirtelen forró olajban mindkét oldalát megsütöm. A paradicsomot és a mozzarellát felkarikázom, majd kicsit kiolajozott tepsiben rétegezve lerakom.
A mozzarella pirulásáig sütöm. :)
Melyik alapanyaggal dolgozik legszívesebben s hogyan szokta elkészíteni?
Minden alapanyagot kedvelek, s ha már recept, akkor bónusz: tofu. Natúr változatban, kockára vágva, pici szójaszószban meghempergetve. Addig sütöm olajban ameddig mindegyik oldala meg nem keményedik, majd félre teszem. Gombát párolok vajon, hozzákeverem a tofukockákat, kicsit együtt is pirítom, majd durumlisztes spagettivel összeforgatom.
Frissen karikázott újhagymát adok hozzá. Isteni finom! :)
Mi az amit eddig még nem próbált, de szívesen kipróbálna?
Sushit még nem készítettem, meg miszo levest sem, mindkettőt szívesen kipróbálnám. :)
Miért pont nálunk vásárolt?
Az ok prózai. Barátnőmmel zabpehelylisztet kerestünk - az újévi fogadalmak, egészséges, egészségesebb étkezés, etc, - s a google az Önök üzletét adta az első helyen. Körbenéztünk, megtetszett amit láttam, rendeltem! :)
Amikor megkaptam a válaszát, úgy tűnt nagyon örült a meglepetésünknek.
Korábban nem volt még "szerencséje"?
Igen, nagyon örültem. Igaz volt már "szerencsém" máskor is, de hogy így kezdődjön az évem, ilyen még nem volt!
Remélem ez csak a szerencse sorozat kezdete s ilyen remek év vár rám amilyen az évkezdet volt! :)
Üzenne valamit az olvasóknak?
Fordítsanak figyelmet az étkezésükre, ne féljenek új ízeket, új technikákat kipróbálni és ne feledjék a mondást: "Az vagy, amit megeszel." :)